Laminaria egy másik szerepben
Jó napot, jó napot, Zsófi vagyok! Heló, Mindenkinek!
Köszönöm a látogatást!
16 szemre kezdtem 3-as körkötőtűvel* és 3 sor csőkötés után 2 sor lustakötéssel folytattam. Majd a következő sorban: 1s, *1 ráhajtás (r), két szemet balra dőlve (u.i. ez adódik) összekötök, 2 s* mintát kötöttem meg. A következő 3 sor lustakötés simával kezdve (körben készül). Az utolsó sor lustát (ez ismét sima) 5,5 körkötőtűvel folytatom. Ezután Laminaria mintái közül a "Star chart"-tal, azaz a csillagmintával folytatom: 1 s, 3 szemet jobbra összekötök úgy, hogy 3 szemet képzek benne (egy sima, egy ráhajtás, egy sima ugyanabba a szembe) ismétlődik. 20 csillagot készítek, a hatodik és tizenkettedik mintánál szaporítok. Egy-egy sorban 4 szemet tudok szépen megcsinálni.
Célszerű a mintaváltáshoz igazodni a szaporításkor, ami később az ujja belső részéhez fog esni. Ha elkészültem a csillagocskákkal akkor a "Transition chart", azaz az átvezető minta 7. sora szerint ismét négy szemet szaporítva folytatom. Három virágnyit kötök. Ezután elkezdem a "Blossom chart"-ot, azaz a virágmintát.
A második virágminta kezdésekor 4-re bővítettem a virágok számát. A virágmintát hétszer ismétlem (azaz összesen 8 virágom lesz hosszában). Az utolsó virágminta utolsó előtti 3. sorában (a fonákja) kettéválasztom a kötést, az ujja-bevarráshoz, de semmit sem fogyasztok. A virágok után folytatom a két szélmintával (Edging charts). Ha elkészültem egyszerűen leláncolom a munkát.
A minta sajátosságaiból kifolyólag az első szem csavarodik a tűn. Mivel ezt segédszállal jelöltem, bizonyítékom is van rá:
Összeállítás: az ujját láncszemsorral rögzítem a karöltőhöz. Az ujja felső részén a minta lyukszemei adta lyukakat 4 láncszemmel összehúzom, így buggyos ujjai lesznek a blúznak. A nyakára nem készítettem semmiféle passzét, kihasználva a simakötés pöndörödését.
Nagyon meg vagyok elégedve, igazán romantikus darab lett. Ha készítenék egy fehér Laminaria szoknyát is hozzá (felülről kezdve a csillag-mintával, az alján a szélcsipkével), tökéletes menyasszonyi öltözék lenne.
*Egy jó tanács körkötőtű vásárlás előtt: az átlátszó damil kemény, épp emiatt van tartása (és kunkorodik), ami viszont megnehezíti a kötést, mert nem elég számolni és huzigálni ide-oda a tűket; de még a damilt is igazgatni kell. Vagyis olyan körkötőtűvel könnyű kötni, ami rugalmas és nem formatartó. A súlyosabb daraboknál ez nem annyira fontos, mert a fonal egyszerűen lehúzza a damilt, de a könnyűeknél számít!
Ez a minta szabadon felhasználható, amennyiben szeretnéd megosztani, arra kérlek a blogom nevével és linkjével tedd meg!
Várlak legközelebb is, addig is köss, alkoss, gyarapíts és fényre derül a napod!
Üdv: Zsófi
Köszönöm a látogatást!
Valamikor szeptemberben elkezdtem egy pulóvert magamnak, aztán abbahagytam és csak most vettem elő.
Szóval ezt egy olyan blúznak szánom, amit alapvetően nem önmagában fogok hordani, hanem valami alá. Az ujja fog kilátszani.
És mivel én azok közé tartozom, akik nem rajonganak a kendőhordásét, ezért úgy döntöttem, hogy a Laminaria mintáját fogom felhasználni, mert izgatott mi lehet rajta annyira vonzó.
16 szemre kezdtem 3-as körkötőtűvel* és 3 sor csőkötés után 2 sor lustakötéssel folytattam. Majd a következő sorban: 1s, *1 ráhajtás (r), két szemet balra dőlve (u.i. ez adódik) összekötök, 2 s* mintát kötöttem meg. A következő 3 sor lustakötés simával kezdve (körben készül). Az utolsó sor lustát (ez ismét sima) 5,5 körkötőtűvel folytatom. Ezután Laminaria mintái közül a "Star chart"-tal, azaz a csillagmintával folytatom: 1 s, 3 szemet jobbra összekötök úgy, hogy 3 szemet képzek benne (egy sima, egy ráhajtás, egy sima ugyanabba a szembe) ismétlődik. 20 csillagot készítek, a hatodik és tizenkettedik mintánál szaporítok. Egy-egy sorban 4 szemet tudok szépen megcsinálni.
Célszerű a mintaváltáshoz igazodni a szaporításkor, ami később az ujja belső részéhez fog esni. Ha elkészültem a csillagocskákkal akkor a "Transition chart", azaz az átvezető minta 7. sora szerint ismét négy szemet szaporítva folytatom. Három virágnyit kötök. Ezután elkezdem a "Blossom chart"-ot, azaz a virágmintát.
A minta sajátosságaiból kifolyólag az első szem csavarodik a tűn. Mivel ezt segédszállal jelöltem, bizonyítékom is van rá:
Összeállítás: az ujját láncszemsorral rögzítem a karöltőhöz. Az ujja felső részén a minta lyukszemei adta lyukakat 4 láncszemmel összehúzom, így buggyos ujjai lesznek a blúznak. A nyakára nem készítettem semmiféle passzét, kihasználva a simakötés pöndörödését.
Nagyon meg vagyok elégedve, igazán romantikus darab lett. Ha készítenék egy fehér Laminaria szoknyát is hozzá (felülről kezdve a csillag-mintával, az alján a szélcsipkével), tökéletes menyasszonyi öltözék lenne.
*Egy jó tanács körkötőtű vásárlás előtt: az átlátszó damil kemény, épp emiatt van tartása (és kunkorodik), ami viszont megnehezíti a kötést, mert nem elég számolni és huzigálni ide-oda a tűket; de még a damilt is igazgatni kell. Vagyis olyan körkötőtűvel könnyű kötni, ami rugalmas és nem formatartó. A súlyosabb daraboknál ez nem annyira fontos, mert a fonal egyszerűen lehúzza a damilt, de a könnyűeknél számít!
Várlak legközelebb is, addig is köss, alkoss, gyarapíts és fényre derül a napod!
Üdv: Zsófi
Nagyon csinos lett , és jól is áll!
VálaszTörlésViseld egészséggel !
Nagyon jó lett! Tényleg romantikus kis darab.
VálaszTörlésAmi az újság mintáit illeti: Az elmúlt 2-3 évben sok olyan leírással találkoztam benne, ami hibás volt. Van itt néhány ismerősöm, aki szintén így járt már többször (pedig ők profi kötők úgy 30-40 éve). Erősen gondolkodom egy ideje, hogy írok nekik, pedig ez nem szokásom. De az újságot tényleg a modellek miatt veszi meg az ember...
Köszönöm!
VálaszTörlésJobban sikerült, mint gondoltam - lehet, hogy nem csak valami alá fogom hordani. :-)
Ez nagyon jòl nèz ki, nagyon ugyes vagy. En sem lelkesedem a kendohordàsèrt, màsokon nagyon tetszik, de a sajàt nyakambòl egy ido utàn kiveszem, mert zavar. Egy kendo amùgy is elèg az embernek, pulòverbol meg soha nem elèg!
VálaszTörlésSzòval gratula a szèp darabhoz.
Nagyon szép lett. Leírással jártam én is így és régebbi számmal két különböző modellnél fel volt cserélve a rajz de jelmagyarázat már nem, egy unokatesómmal egy estén át próbűltuk kibögözni míg rájöttünk mi a helyzet, előtte ő háromszor visszabontotta mert nem jött ki a minta. Nagyon ritkán veszem már meg, dárga is és kevés igazán jó dolog van benne, nézve ezt a netes világot böngészve.
VálaszTörlésGyönyörű szép lett és nagyon jól áll neked,nagyon ügyes vagy!!!!:)
VálaszTörlésNagyon szuper lett!!!!!!!!!!
VálaszTörlésnagyon szép darab lett, és igazán klassz, hogy egy meglevő, már-már unalomig használt mintának teljesen új életet adtál :-)))
VálaszTörlés((Én szeretek kendőt hordani... sál helyett is, meg a vállamon is kardigán helyett... de azért gyakrabban kötök pulcsit mint kendőt...)
Hmmm... de szép lett ez a pulcsi! Régi álmom egy ilyen jellegű csipke ujjú, testrésze sima kötésű pulcsi megkötése.
VálaszTörlésGratulálok hozzá! A Lami szoknya pedig nagyon jó ötlet! :)
Köszönöm, hogy gondoltál rám! Igazán kedves tőled! Teljesen meghatódtam. :) Igyekszem mielőbb teljesíteni a vele járó kötelezettségeket.