Pléhboj pulcsi 1.1.2
Jó napot, jó napot, Zsófi vagyok! Heló, Mindenkinek!
Köszönöm a látogatást!
Várlak legközelebb is, addig is köss, alkoss, gyarapíts és fényre derül a napod!
Üdv: Zsófi
Köszönöm a látogatást!
Ez a pulóver - csodák csodája! - már le lett itt jegyzetelve egyszer, így könnyű dolgom lesz.
Az 1.1 számot kapta.
Volt egy női klónja is.
Szóval fordítva kezdem JB csodás módszerével, visszahajtott nyakat fogok készíteni, így könnyebb összekötni az első sort a nyak utolsó sorával. 3,5-ös tűvel 76*2 szemre. 30 sort készítek dupla patenttel, majd az első sort összekötöm az utolsóval simán.
A következő sorban a mintakiosztása: 8 szem csavart, 1f, egy simán felvett szem (szaporítás), 1s, egy simán felvett szem (szaporítás), 8 szem csavart ismétlődik négyszer. A háta közepén indul a minta és oda is érkezik. Az 1.1 mintáját használom, csak az ellenkező irányban csavarom.
Minden második sorban szaporítok 4*2 szemet a mintakiosztás szerinti középső 1s mellett jobbra és balra. Az 1.1 1. mintája szerint fogok kötni, annak alapján simát vagy fordítottat szaporítok. A minta szimmetrikus, nem kell rajta semmit változtatni.
Ezt követően a 2. minta szerint kötöm a szapora szemeket, majd az 1. minta szemeivel folytatom. Összesen 8 csavarásom lesz a törzsön és 3-3 az ujjakon, köztük az 1. minta. A 10. csavarás utáni 2. sorban szétválasztom a törzset és az ujjakat és külön kötöm tovább. Az ujjakat segédtűre (szálra) veszem.
A törzsön a 2. minta 6. teljes csavarása után mind az 1., mind a 2. minta szemeit arányosan, a csavarásos mintát követve 10-10 szemre fogyasztom, majd kötök 14 sort dupla patenttel és a 15. sorban kötőtűvel, jó lazán leláncolom.
Az ujjaknál középen alul felveszek még egy szemet és háromsoronként fogyasztom a szemeket úgy, hogy ez az utólag felvett egy szem látszódjon (vagyis úgy irányítom a szemeket, hogy az első kettőnél elöl legyen a hurok tű végéhez eső része, a harmadiknál pedig hátul, az első két szemet átemelem a jobb tűre, majd megfordítva visszateszem a balra - így az a szem, ami eddig elöl volt, második lesz, - és egyszerre lekötöm a három szemet. Ekkor a középső szem egyszerű simával lesz látható, míg a másik két szem szépen a hátához simul.) A 2. minta 8. ismétléséig csinálom így, ezután elkezdem a 9. ismétlést is. Ekkor fog összeérni a 2. csavarásos mintám, azaz lesz 2-2 mindkét fajta csavart mintaismétlés a tűn, plusz egy szem. Ezt az egy szemet is lefogyasztom, ott, ahol egyébként következne a fogyasztás. A fennmaradó szemeket a 2. minta 9. ismétlésének csavarásakor fogom elfogyasztani. Az 1. mintát - hasonlóan az törzshöz - 10 szemre, a mintát követve, míg a 2. mintát 6 szemre két sorban. Az első sorban a csavaráskor segédtűre veszem a 4-4 szemet és ezeket a másik 4-4 szemmel összekötve kötöm le. Ekkor maradt 8-8 szemem, amit továbbfogyasztok a következő sorban 6-6 szemre. Ebben a következő sorban már a dupla patentet kötöm. Ezután kötök 14 sort dupla patenttel és a 15. sorban kötőtűvel, jó lazán leláncolom.
Maradt 3 db kilógó szálam, ezeket eldolgozom, kihúzom a segéd- és jelölőszálakat és voila:
Az eredetiből ennyi maradt:
Ez a minta szabadon felhasználható, amennyiben szeretnéd megosztani, arra kérlek a blogom nevével és linkjével tedd meg! A törzsön a 2. minta 6. teljes csavarása után mind az 1., mind a 2. minta szemeit arányosan, a csavarásos mintát követve 10-10 szemre fogyasztom, majd kötök 14 sort dupla patenttel és a 15. sorban kötőtűvel, jó lazán leláncolom.
Az ujjaknál középen alul felveszek még egy szemet és háromsoronként fogyasztom a szemeket úgy, hogy ez az utólag felvett egy szem látszódjon (vagyis úgy irányítom a szemeket, hogy az első kettőnél elöl legyen a hurok tű végéhez eső része, a harmadiknál pedig hátul, az első két szemet átemelem a jobb tűre, majd megfordítva visszateszem a balra - így az a szem, ami eddig elöl volt, második lesz, - és egyszerre lekötöm a három szemet. Ekkor a középső szem egyszerű simával lesz látható, míg a másik két szem szépen a hátához simul.) A 2. minta 8. ismétléséig csinálom így, ezután elkezdem a 9. ismétlést is. Ekkor fog összeérni a 2. csavarásos mintám, azaz lesz 2-2 mindkét fajta csavart mintaismétlés a tűn, plusz egy szem. Ezt az egy szemet is lefogyasztom, ott, ahol egyébként következne a fogyasztás. A fennmaradó szemeket a 2. minta 9. ismétlésének csavarásakor fogom elfogyasztani. Az 1. mintát - hasonlóan az törzshöz - 10 szemre, a mintát követve, míg a 2. mintát 6 szemre két sorban. Az első sorban a csavaráskor segédtűre veszem a 4-4 szemet és ezeket a másik 4-4 szemmel összekötve kötöm le. Ekkor maradt 8-8 szemem, amit továbbfogyasztok a következő sorban 6-6 szemre. Ebben a következő sorban már a dupla patentet kötöm. Ezután kötök 14 sort dupla patenttel és a 15. sorban kötőtűvel, jó lazán leláncolom.
Maradt 3 db kilógó szálam, ezeket eldolgozom, kihúzom a segéd- és jelölőszálakat és voila:
Az eredetiből ennyi maradt:
És van egy levakarhatatlan macskám is... |
Várlak legközelebb is, addig is köss, alkoss, gyarapíts és fényre derül a napod!
Üdv: Zsófi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése